Közös együttműködés a 8. kerülettel

Forrás:

Akadályok nélkül – az akadálymentes Józsefvárosért

Nagy örömünkre ma délután az Akadálymentes kerületek -példák és kihívások rendezvényünkön megtöltöttük a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal nagytermét.

Pikó András polgármester úr köszöntötte a vendégeket, majd Akadályok nélkül – az akadálymentes Józsefvárosért csoportunk bemutatkozása következett. Ezután Rádai Dániel alpolgármester úr tájékoztatott minket Józsefváros fizikai akadálymentesítéséről, eredményekről, majd Aradi Fanni a Közösségi Részvételi Iroda – Józsefváros munkatársa beszélt többek között arról, hogy hogyan dolgoznak azért, hogy a részvétel valóban érvényesüljön a nyolcadik kerületben. Ezután Egyedi-Gazsi Beáta fogyatékosügyi referens a szemléletmódról, törekvésekről, jövőbeli tervekről beszélt.
🧑‍🦯Ezután következtek a kerületek és a főváros képviselőjének beszámolói. A helyszínen lévő kerületek képviselői egyaránt üdvözölték a tapasztalatcserét és kiemelték, hogy motivációt, ötleteket kaptak egymástól, amelyeket saját kerületükben tudnak majd használni.
Köszönjük, hogy aktív jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt: Főpolgármesteri Hivatal képviseletében: Kovács Tünde főosztályvezető Szociálpolitikai Főosztály
Budapesti Közlekedési Központ Ivicsics Borbála hozzáférési referens
I. kerület: Tóth Gréta Panna Polgármesteri Kabinet
II. kerület: Tóth Bence II. Kerületi Család-és Gyermekjóléti Központ
VII. kerület Gyuris Gabriella Humánszolgáltatási Iroda vezetője és dr. Halmai Gyula vezérigazgató EVIN Nonprofit Zrt.
IX. kerület Lacza Annamária Humánszolgáltatási Iroda esélyegyenlőségi referens
XI. kerület Filling Andrea , esélyegyenlőségi-családbarát munkatárs
XIV. kerület Kisné Szivcsovics Nikoletta képviselő Esélyegyenlőségi Tanácsnok
valamint Frecska Veronika Országos Fogyatékosügyi Koordinációs Pont munkatársa
🏃 Örömünkre velünk voltak más civil szervezetek képviselői, a Kis Távolságok Színes Józsefváros és Színes Erzsébetváros, Nem Adom Fel Alapítvány, Egyetemes Tervezés a Fogyatékossággal Élők Szolgálatában, Önállóan lakni – közösségben élni csoport, Mozgássérültek Budapesti Egyesülete, Freekey, C8 Civilek Józsefvárosért és a helyi lakosok, akik megosztották véleményüket és kéréseiket is.
Köszönjük a Józsefvárosi Önkormányzatnak az akadálymentes helyszínt és az önkénteseknek a segítséget, különösen a józsefvárosi Rotary Clubtól Nagy Gabriellának.
A program a ECAS – European Citizen Action Service által támogatott, a Civil Kollégium Alapítvány Részvétel Hete 2023 program keretében valósult meg.

Kapcsolódó cikkek